~1.fejezet Ezek...itt?!

-Darcy, elfogsz késni!-kiabált Anya a nappaliból. Már harmadszorra próbáltam elköszönni Melitől. De mindig írt valamit ami okot adott,hogy "még egy percet" adjak magamnak. Utolsó ötletem az volt,hogy elköszönök ismét és kilépek válasz nélkül. Kiléptem és rátekintettem az órára. 14:12. Majdnem sokkot kaptam,mivel 13 perc múlva megy a buszom. Felpattantam a fotelemből és átrohantam a fürdőbe. Egy szuper gyors fésülködés és fogmosás után visszatértem a szobámba. Miután áttúrtam szekrényem teljes tartalmát megállapodtam egy sima farmer és egy "Dream's Come True" feliratú póló mellett. Kirohantam az előszobába és felkaptam a cipőm. Anya Brooke-al a kezében jött ki a nappaliból. Végig mért, és szerintem megállapította,hogy kinézetem nem is olyan borzalmas a kapkodásomhoz képest. Felvettem a táskám a vállamra, adtam egy puszit Anyunak és Brooke-nak és már rohantam is le a lépcsőn. Mint egy elmebeteg feltéptem az ajtót és rohantam a buszmegállóba. A buszsofőr ismer ezért mikor meglátott,hogy rohanok megvárt. Lihegve szálltam fel a buszra.
-Köszönöm!-hálálkodtam. Bólintott egyet és megjegyezte,hogy elkezdhetnék figyelni az időre. Egy mosollyal nyugtáztam.Ő is tudta,ezzel nem megy semmire.És én is. Későnek születtem.Ezen nem lehet változtatni.Pedig esküszöm,hogy még mindig próbálkozom. Leültem az egyik ülésre és elővettem a könyvemet. Éppen a "Jane Eyre"-t olvastam.Amiket eddig olvastam mind megkapta a világ legjobb történetét. Persze tőlem. Nem tehetek róla,hogy ilyen jó könyvek születnek. Olvasgattam mivel tudtam,hogy körülbelül 1 óra mire eljutok Apu munkahelyére. Ekkor eszembe jutott,hogy egyáltalán raktam-e cuccokat?! Táskámban kétségbeesetten kezdtem turkálni,hogy megtalálja a füzetem és a tolltartóm. A Jessi J-s füzetemet megtaláltam de a tolltartó nem volt a táskámban. Mindegy,majd Apu ad. Ezen nem idegeskedem. Újra belemerültem az olvasásba. A lapok csak úgy peregtek ujjam között és azon kaptam magam,hogy elolvastam 100 oldalt mire le kellett szállom a buszról. Gyorsan elraktam a könyvem és leugrottam a buszról. Nem. Nem nagy piros busz jár mindig. Itt vannak átlagos buszok is, úgy mint a világon bárhol máshol. Szóval a félreértelmezés feltételében újra fogalmazom. Leszálltam a buszról. Két sarokra voltam az irodaháztól. Elindultam a célirányba. Ha nagy ritkán előfordul,hogy meglátogatom Aput a munkahelyén,mindig bemegyek a Starsbucks -ba és viszek neki valami kapacitás növelőt. Most sem tettem másképp. Beléptem a megszokott boltba ahol ugyan úgy,mint máskor elég nagy sor állt. Beálltam a sorba. Úgy is azt mondtam,hogy fél négy és négy óra között érkezem. Szóval még ráértem. Mikor végre sorra kerültem megrendeltem elvitelre az extra csokis, és a karamellás tejszínhabos kávét kevés cukorral. Meg két fánkot. Az eladó letette a pultra és elszámolta. Fizettem és már ott se voltam.
Beléptem a bejáraton. Ebben az irodaházban is forgó ajtó van amivel szeretnek szórakozni a gyerekek ,mivel magától forog ha érzékel valakit. Oda baktattam a lifthez és megnyomtam a gombot. Közben pedig egy csomóan köszöntek. "Szia, Darcy!", "Mi újság Darcy?", "Milyen nagy lettél mióta utoljára láttalak!". Meg hasonlók. A liftajtó kinyílt én és még páran beléptünk a felvonóba. Az én Apám olyan szerencsés,hogy sokat nem kell egy ilyen fémdobozban állnia,hanem kiszállhat a másodikon. Hozzátenném az épület vagy tíz emeletes.
Miután kikecmeregtem a liftből elindultam volna Apu irodájába ha nem állít meg egy nő.
-Te kivagy és mit keresel itt?-tette fel a kérdést egy lépést se hátrálva.Kicsit kínos volt,hogy körülbelül 10 centire állt tőlem. Miután rájöttem,hogy ő nem fog távolodni megtettem én az első lépést.Szó szerint. Hátráltam egy lépést majd egy pillant alatt végig mértem az engem megállító hölgyet. Nem lehetett több 35-nél. Szőke haja szorosan kontyba fogva. Szoknyáján és blúzán egy árva ránc se.
-Darcy vagyok.Darcy Cox. Chris Cox lánya. És azért jöttem,hogy megírjam a beadandóm.-mondtam határozodtan jelezve a nőnek,hogy nem tud megrémíteni kemény viselkedési módjával.
-Rendben. Ha egy alkalomnál több időt szeretnél itt tölteni akkor készíttess fényképes belépőkártyát az...
-Rendben.Majd Apukámmal elintézzük.-szóltam közbe.Erre még mérgesebb lett a nő és otthagyott. Odaléptem Alicia-hoz. Egy pillanatra felnézett a monitorról majd vissza. Majd ismét visszapillantott rám,felismerve,hogy ki áll az asztalnál.
-Apu bent van?-kérdeztem. De mint általában nem vártam meg a választ csak elindultam az irodájába. Ha bent van,ha nincs akkor is be szoktam menni. Ha nincs megvárom.Ha van akkor szerencsém van. De ezt most nem jól időzítettem. Mikor kinyitottam az ajtót hat kérdő szempár ugrott rám. Apa felállt és egy percet kért majd finoman és feltűnő mentesen kitolt.
-Mi van??-kérdeztem elhűlve.
-Darcy. -sóhajtott fel.-Te is tudod,hogy most már cikkeket is írok az újságnak ezért vannak ők most itt.
-De hát...miért nem szóltál? És miért nem mondtad? Holnap is jöhettem volna!
-Azt hittem úgy is lekésed a buszt...-mondta tök higgadtan. Olyan kedves szüleim vannak.
-Köszi..de most elértem.Azért egy SMS-t küldhettél volna.-duzzogtam.
-Sajnálom.Bemutassalak nekik?-kérdezte mire én automatikusan megráztam a fejem. Az lenne a hab a tortán!-Hát jó. Tíz perc múlva úgy is mennek. Addig kibírod?
-Igen. -motyogtam az orrom alá.
-Rendben. Igyál valamit és ülj le Alicia mellé.-mosolygott amit viszonoztam is. De az kicsit ironikusnak tűnt,hogy ugyan látta a két kávét és fánkokat a kezemben de azt mondta igyak valamit. Mindegy,most nagyon el van foglalva. Hiszen a One Direction nem minden nap jár a szerkesztőségnél...

~Prológus

A mesék úgy kezdődnek,hogy egyszer volt,hol nem volt...A legjobb történetek pedig úgy,hogy "ezt sose fogod elhinni!" Az én történetem is így kezdődik. A nevem Darcy Cox. Londonban élek amióta megszülettem. Anyukánkkal együtt éldegélünk egy társasház egyik lakásában. Apukánkkal elváltak és a bíróság Anyut nevezte ki a gyámunknak. Apu London másik felén él .Minden második hétvége az övé. Ezért minden pénteken át kell buszoznunk a húgommal ,Brooke-al egész Londonon, majd vasárnap vissza. Nagy felelősség egy 4 éves gyerekre ügyelni...
Anyukám egy jól menő hotel recepciósa míg Apukám a médiában keresi a helyét. Ezt így szépen fogalmaztam. Mondhatjuk,hogy ő egy paparazzi.
A barátommal, Mike-al minden lehetséges időt együtt töltünk.Töltöttünk..Mivel Mike egy évvel idősebb nálam ő idén érettségizett. És felvették a kijelölt főiskolájára. Ez azt jelenti,hogy sokkal kevesebb időt fogunk együtt tölteni mint eddig.
Életem feje tetejére állítása ott kezdődött mikor bementem Apu munkahelyére egy sulis feladat miatt. És vicces, de itt történt az a dolog amiről ez a sztori szól. Hogy megismerkedtem a One Direction-nel.